Bemutatkozó
Kedves látogató, érdeklődő!
Könyvelő irodám 2009-ben alapítottam, 15 évnyi könyvelési tapasztalatot követően. Többnyire nagy kereskedelmi cégeknek dolgoztam, utolsó 5 évben pedig egy kutatás-fejlesztéssel is foglalkozó elektronikai gyártó cégnek. Ez utóbbi talán a legérdekesebb és egyben szakmai pályámon a legváltozatosabb hely volt, ahol a számvitel kevésbé használt területeit is megismerhettem. A válság azonban mindenkit térdre kényszerített, saját utat, lehetőséget kellett találnom, így alapítottam cégem.
Működésünk első évét követően, tapasztalataimat összegeztem és ezek alapján úgy döntöttem, hogy olyan honlapot szeretnék üzemeltetni, amivel az érdeklődő vállalkozás vezetőknek segíthetek a mindennapi döntéshozatalukban. Olyan friss híreket és infókat találhatnak honlapunkon melyek érdekesek és hasznosak, törvényi értelmezéseket, állásfoglalásokat, infókat az adózás területéről. Természetesen várjuk kérdéseiket is melyeket ide kattintva máris feltehetnek...
Remélem mindenki talál magának valami hasznos infót.
|